A MetaAutoszerviz Hu volt segítségemre akkor, amikor elromlott az autóm. A barátaimmal egy közös horgászhétvégére készültünk és bár lett volna lehetőség más autóval is menni, az enyémnek a mérete felel meg a leginkább mindnyájunknak és a csomagjainknak is. Két kocsival nem szívesen tettünk volna meg ilyen nagy távolságot, úgyhogy csak reménykedni tudtam benne, hogy a probléma egyrészt nem komoly, másrészt pedig hamar sikerül megjavítani.
Így is történt, a MetaAutoszerviz Hu hamar megoldotta a problémát. Ez egy márkafüggetlen szerviz, ahol idősebb autók javítását is vállalják. Budapesten, a 19. kerületben van a műhely, ahol számos munkát elvégeznek. Így ha valaki szeretné például átvizsgáltatni autóját mondjuk a műszaki vizsga előtt, vagy akár adásvétel előtt áll és szeretne biztos lenni abban, hogy a vásárolni kívánt autó jó állapotban van.
Az olajcsere is egy olyan dolog, amire időről időre szükség van. A motorolaj, ami nagy szerepet játszik a kenésben és a hűtésben is, egy idő után elhasználódik. Megtelik kosszal, apró fémszemcsékkel, sűrűvé válik és a mennyisége is csökken. Ilyenkor pedig már nem tudja maximálisan ellátni a feladatát, eljön a csere ideje.
Aki nem négy évszakos abroncsot használ, hanem téli és nyári gumiszettet, annak is tud segíteni a MetaAutoszerviz Hu. A gumiszerviz kapui nyitva állnak, plusz 7 fokos hőmérséklet alatt ne felejtsük el lecseréltetni az abroncsokat. Sokan csak az első nagyobb havazás után keresik fel a szervizt, ilyenkor alakulnak ki nagy sorok, azonban ekkor már késő. Plusz hét fok alatt ugyanis a nyári gumik már nem tudnak olyan jól teljesíteni, a hidegben merevebbek és rugalmatlanabbak lesznek.
Amikor pedig eljön a gumicsere ideje, érdemes ellenőriztetni a futóműveket is. Erre azért van szükség, mert a rossz útviszonyok, a kátyús utak nyomot hagynak az autó futóművén. Ha azt tapasztaljuk például, hogy a kormány valamerre húz, vagy egyenes úton nem áll egyenesen, az már egy tünet. Mint ahogy az is, ha bizonyos sebességnél a kormány remeg és ha kanyarokban süvítő vagy kopogó hangot hallunk a futómű felől. Ilyen esetekben is a MetaAutoszerviz Hu a megoldás, itt garanciális a javítás is profi szakemberekkel, pontosan.