Megbeszéltük az egyik haverommal, hogy ideje lenne már egy szezonnyitó pecázásnak, úgyhogy szombat hajnalban útra kelünk majd és vasárnap estig haza sem megyünk. Imádunk horgászni mindketten és bár megvan a varázsa, ha egyedül megy az ember horgászni, mi mégis együtt szeretünk menni. Ilyenkor megbeszéljük az élet ügyes-bajos dolgait, kivel mi a helyzet, úgy általában mi történik a világban, ki mit gondol róla, ilyesmi. Semmi fontos, mégis nagyon szórakoztató párbeszédeket szoktunk folytatni. Mivel még csak hét eleje volt, gondoltam, hogy az új szezonra beszerzek néhány kelléket és új csalit, úgyhogy fel is mentem a kedvenc webshopom oldalára.

Legnagyobb megdöbbenésemre azonban nem töltött be az oldal. Először az internetre gyanakodtam, majd a már igencsak viharvert laptopomra, de aztán be kellett látnom, hogy tényleg nem elérhető az oldal. Ilyen még nem fordult elő velem, pedig jó néhány éve rendszeres vásárlója vagyok a webshopnak. Szomorúan vettem tudomásul, hogy nem fogom tudni felújítani a csali készletemet. Amikor már a horgászaton elmeséltem ezt a barátomnak, ő nem lepődött meg, mert állítólag az utóbbi időben többször is gond volt a weboldallal. Hogy milyen cégnél csináltatta a webshop az oldalt, azt nem tudom, de ha rendes, megbízható, webhostinggal foglalkozó cégnél, akkor nem szabadna, hogy probléma legyen vele. Erről beszélgettünk is egy ideig a barátommal, hogy milyen nehéz lehet valakinek belecsöppenni ebbe a világba, ha nem sokat konyít az informatikához. Nekünk mindkettőnknek informatikával kapcsolatos végzettsége van, úgyhogy nekünk a szerver, webhosting és webtárhely szavak nem okoznak fejtörést, de ezzel nyilván nem mindenki van így.

Ha esetleg valaki nem lenne ilyen jártas a témában, akkor annak röviden összefoglalom a lényeget. Ha valaki webshopot szeretne nyitni vagy egy honlapot üzemeltetni, akkor azt nem tudja csak úgy megtenni, hiába tudná leprogramozni a honlapot. Bérelnie kell tárhelyet egy ezzel foglalkozó cégtől, kap egy webcímet, megbeszélés alapján elkészítik a honlapot vagy ő el tudja készíteni magának egy leegyszerűsített, felhasználóbarát program segítségével. Különféle csomagokból lehet választani a webhostinggal foglalkozó cégeknél, attól függően, hogy induló vállalkozásról van-e szó, mekkora az oldal látogatottsága, hányan vásárolnak egy nap a webshopban és mekkora tárhely szükséges a levelezés bonyolításához. Ilyenkor a cég biztosítja a szervert, a szükséges hátteret. De ha valaki a saját szerverét szeretné használni, akkor jön képbe a szerver hosting, ami magyarul szerver elhelyezést jelent.

Szerver elhelyezés esetén a cég valójában csak a helyet biztosítja, ahova letehetjük a szerverünket. Ilyen szolgáltatást azoknak érdemes igénybe vennie, akik nem tartják elég megbízhatónak és biztonságosnak a szerver jelenlegi helyét vagy nem szeretnének saját szerver szoba építésbe fogni. Nem úgy kell elképzelni a dolgot, hogy beadjuk a szervert valahova, ahol kiteszik egy polcra és kész. Nagyon komoly szekrényekben tárolják ezeket a szervereket, amiknek komoly biztonsági és hűtő rendszere van. Az ilyen szervertermekben hatalmas helyen csak szerverek vannak, biztonságban, felügyelet alatt, így, ha bármi gond adódik a szerverünkkel, azonnal kapcsolatba tudunk lépni a cég munkatársaival és akár pótszervert bérelni, hogy zavartalanul folytatódhasson a szerver által üzemeltetett oldal vagy webshop működése. Úgy tűnik, ez nem valósult meg a horgászati kellékeket árusító webshopban. A komoly biztonsági előírások miatt kizárt, hogy bárki tudomást szerezzen a szerveren tárolt adatokról, így nyugodtan lehet üzleti titkokat vagy a cég működéséhez elengedhetetlen információkat tárolni a szerveren. Így röviden ennyit a webhostingról, ennél jobban mi sem ástuk bele magunkat a témába, mert még egyikünk sem nyitott webshopot és nem is akart szervert elhelyezni.